Az egész úgy indult, hogy a zasszony már hazaérkezésemkor figyelmeztetett, hogy rá ne menjek kocsival a virágzó nárciszára, mert szopránt csinál belőlem..., ja, de ez nem tartozik ide. Szóval: a zasszonnyal már tegnap letárgyaltuk, hogy kiügetünk a piacra (vagy ilyesmi), és veszünk egy - az az egy - értelmes parasztsonkát. Az elhatározást némi hezitálás után tett követte. A hezitálás értendő arra, hogy több pohárnyi éjjel elfogyasztott vörösbor után nehezebben kel az ember, hát még a zasszony (nem bírja a piát a csaj). Egyszóval, összecihelődtünk, persze, Jolcsinak még akkor kell beraknia a mosást, mert mire hazajövünk - mondta -, addigra figyeld meg, tutira lejár a program (áááááááá), szóval, átszaladtam a kisboltunkba buszjegyet venni, amit persze, sikeresen itthon hagytam, amikor végre Jolcsi is készen állt arra, hogy induljunk, mert, persze, hogy felsőt váltottam, és naná, a másikban maradtak a megvett jegyek... Bulííííííííííííííí volt, amikor a buszmegállóból újra átvágtattam a kisboltba.. ááá, cseppet se néztek hülyének, amikor ismételten 2 jegyet kértem...
Na. Felszálltunk a buszra. Ilyenkor nem lehet kocsival menni, legyen akárhány kiló is az a megvevendő sonka, mert ennek
szertartása van. Először is: még ki sem józanodtam az éjjel ivott borocskából, hogy ülnék kocsiba vezetni, másrészt, meg kell látogatni a Nagy-Tündében (becsületsüllyesztő) a haverokat (ezer éve nem láttam őket), meg kell vitatni a világ folyását, sajnálni kell, akit sajnálni kell, és főleg, együtt nevetni, akivel együtt lehet nevetni. Ahhoz meg a pia elengedhetetlen. A zasszony ilyen gyönyörű tavaszi napon a camparit szódával, jéggel kultiválja, nekem mindegy, jéger nélkül nem élet az élet... Ja, a sonka. Tényleg, azt is vettünk. Bekúsztunk a Húspalotába (esküszöm, ez rémlik), és azonnal testületileg köpködni kezdtünk, hogy mi van??? Több, mit 2000 forint kilója az egész sonkának??? Az eladó lélekszakadva rohant, hogy jaj, jaj, nem! az a csont nélküli változat, ez a másik nem annyi...! Na, morcosan megbékéltünk, és válogatni kezdtem a készleten lévő sonkák között. Jolcsi bele sem szólt (tisztelem a csajt, amiben én vagyok a jani, ott meg sem mukkan), csak a
nyálát nyelegette, hogy mekkorát fog ő ebből evésművészetileg teljesíteni... lelki szemei előtt megjelent a snidling, a paprika, a torma... én meg váltig válogattam a sonkák között. Nagyon soványat nem akartam venni, mert hogy néz az ki, tiszta hús, nagyon kövéret sem, mert hogy néz az ki, tiszta zsír... áááá, nem kívántak ám a pokolba a hentes kollégák... Végül választottam. Aszongya a a pali, hogy... ennyi forint. A zasszony bököd ám veszettül, hogy teeee, nem hoztam magammal annyi forintot... SSSSSSSSSSSemmi baj, susogtam drága páromnak (nem azért mondom, de egyre csinosabb a csaj, imádom), ezzel odafordultam a henteshez, hogy hol találok pénzbeváltót, mert euró viszont volt nálam. Részletesen elmagyarázta. Én is tájékoztattam, hogy most akkor tegye félre a sonkát - de szoros felügyelet alatt tartsa ám, el ne tűnjön nekem a drága, mert jövünk vissza érte, csak beváltok forintot, no meg leülünk cseppecskét a Tündébe kvaterkázni... szóval, ne csodálkozzon, ha jobban pörög a nyelvünk, amikor újra itt vagyunk majd. Nem azért mondom: nem csodálkozott. Aztán egyszer csak hazaértünk sonkástól, mindenestől. Jolcsi odanyilatkozott, hogy azonnal éhen döglik, úgyhogy pillanatokon belül avanzsáljak neki valami kaját, mert különben engem esz meg. Hát... ezek a fekete özvegyi attitűdök pókországból nagyon tudtak inspirálni (féltem a tyúkszaros életem, na), ebből kifolyólag átugrottam a macskán (mert az mindig ott van a lábam alatt), és a kertből összegyűjtöttem cseppnyi snidlinget, bazsalikomot, tormát (reszelve abszolváltam végül), a sonkából vékony szeleteket vágtam, a házi kenyérből csinos szeleteket tettem mellé, főztem tojást keményre... és életben maradtam... huh...
Hozzávalók:
- 30 dkg vékonyra szeletelt sonka,
- 2 szelet camambert sajt,
- 1-2 főtt tojás,
- frissen reszelt torma (1-2 dkg fejenként),
- házi kenyér,
- kevés vaj,
- snidling,
- paprika, paradicsom,
Vágd nagyon vékony szeletekre a sonkát, az összes többivel meg díszítsd... körülbelül, úgy, mint én.... a vaj a kenyérre kell, ha szereted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése